Nem vagyok író. Az írás mégis kisiskolás korom óta a belső világom egyik legfontosabb kifejezési eszköze. Versek, rövid novellák és haikuk születtek bennem – sokáig csak a naplóim lapjain.
Ha néhány évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy egyszer egy kutyáról fogok mesekönyvet írni, valószínűleg mosolyogva legyintek.
Kinga mindig is kutyás volt. Én viszont soha nem akartam kutyát. Inkább a felelősséget és a feladatokat láttam benne, és biztos voltam abban, hogy majd nekünk kell megtanítanunk Muffint arra, hogyan illeszkedjen be az életünkbe.
Nem is tévedhettem volna nagyobbat.
Muffinnak saját véleménye, saját elképzelése és természetesen saját időbeosztása van. Akkor eszik, amikor ő jónak látja, arra indul, amerre kedve tartja, és bár „kutyaiskolai diplomája” is van, a mai napig a saját tanterve szerint dolgozik.
Mi pedig csak mosolygunk rajta, mert egyszerűen nem lehet rá haragudni.
Muffin nem azért érkezett az életünkbe, hogy tökéletes kutya legyen, hanem azért, hogy rávilágítson: a szeretethez nincs szükség tökéletességre. Nekünk kellett mellette megtanulnunk a türelmet, a lassítást és az elfogadást.
A meséket Kingával együtt írtuk. Ikertestvérekként egész életünkben támogattuk és inspiráltuk egymást, és ez most sem történt másképp: ötleteket adtunk egymásnak, bátorítottuk a másikat, és együtt építettük fel Muffin világát.
Ha van titka ezeknek a történeteknek, talán csak ennyi: mi csak megtanultunk figyelni.
Mert az élet legszebb kincsei néha egészen váratlan úton érkeznek meg hozzánk – egy apró, szőrös négylábú formájában.
Lépjetek be Muffin világába, és ismerjétek meg a mi kis múzsánk történeteit.
Bencze Móna
/ Szerző
